Mindenki Olimpiája
Gyurta Dániel lett 2011 legjobb sportolója
Gyurta Dánielt választották az elmúlt esztendő legjobb sportolójává a Samsung Magyarország szavazásán.
2012.01.31 13:46MTIAz elektronikai cég sportportálján indított közönségszavazást, amelyen a 2011-ben 200 méter mellen világbajnok úszó a kajakos Kozák Danutát és a tornász Berki Krisztiánt megelőzve végzett az élen - derült ki a Samsung és a Magyar Olimpiai Bizottság keddi közös sajtótájékoztatóján. Facskó István, a Samsung hazai leányvállalatának új elnöke elmondta, hogy húszéves múltra tekint vissza az együttműködésük a MOB-bal, s ezalatt az idő alatt példaértékű eseményeket szerveztek meg.
Ennek folytatása a mostani közös kezdeményezés, amelynek során idén minden hónapban megválaszthatják a szavazók a legjobb sportolót.
Az első díjazott, Gyurta elmondta, hogy a március végéig tartó alapozás közepén tart.
"Ebben az évben tényleg minden teljesen az olimpiáról szól, úgy érzem, éremesély van a kezünkben, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel" - nyilatkozott a 2004-es athéni játékokon ezüstérmes úszó.
Facskó István, a Samsung Electronics Magyarország Zrt. elnöke (b2) gratulál Gyurta Dániel úszónak (b3) (MTI)
A Samsung Mindenki olimpiája mottóval útjára indított kezdeményezése során kiválasztották azokat is, akik július 13-án Londonban részesei lehetnek az ötkarikás fáklyaváltónak. A cég hétköznapi hősöket keresett, olyanokat, akik életük során példamutatásukkal és tetteikkel is segítettek embertársaikon. Így esett a választás Fleck Annamáriára, Hardi Barnabás Gyulára, Kis Mirellára, Snow Andreára, Steinbach Évára, Tomán Edinára, Veres Richárdra és Vajgel Zitára, ők futhatnak majd Angliában az olimpiai lánggal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


