A hagyományos kilenc helyett
London 2012 - Csak nyolc hajó a kajak-kenu döntőkben
A hagyományos kilenc helyett csak nyolc hajó jut majd a döntőkbe a nyári, londoni olimpia kajak-kenu versenyén.
2012.01.12 16:30MTI"A döntés már korábban megszületett, a tavalyi előolimpiát is ebben a rendszerben bonyolítottuk le - mondta Vaskuti István, a sportág nemzetközi szervezetének (ICF) első alelnöke. - Elsősorban azért változtattunk, mert a többi sportágban is hasonló a szisztéma, ehhez szerettünk volna idomulni."
Vaskuti hozzátette: egyelőre a világ- és Európa-bajnokságokon marad a hagyományos, kilenc résztvevős finálé, az esetleges változtatásról az ötkarikás játékok után tárgyalnak majd.
A londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-én zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


