Chelsea egyenlítés a 94. percben
Bombaöngól miatt szenved a Liverpool
A várakozásokkal ellentétben alaposan egymásnak estek a csapatok az Anfield gyepén. A kapuk eleinte nem forogtak veszélyben, ám sok futás és nagy iram jellemezte a játékot.
2008.04.23 07:10nb1.huNagyobb helyzetei a hazaiaknak voltak, ám mezőnyben a Chelsea irányított. Egészen a 43. percig, amikor egy ritkán látható kavarodás után Kuyt góljával megszerezték a vezetést a Vörösök. A második félidő óriási iramban kezdődött, a Liverpool lerohanta vendégeit.
A Chelsea igyekezett tartani a 0-1-es állást, ám az első negyedóra hazai támadásai változásra bírták Avram Grantot, aki támadót cserélt be. Ettől egycsapásra feljavultak a kékmezesek, a Liverpool pedig visszavett a tempóból, Gerrardék ugyanis jól látták: ha ebben az iramban folytatják a meccset, nem marad erejük a hajrára.
A 60. és a 86. perc között felejthető volt a mérkőzés, helyzetek itt-ott akadtak, de a korábbiakhoz képest alacsonyabb volt az iram. A közvetlen hajrában aztán felhasználták addig gyűjtött tartalékjaikat a csapatok, mindkét együttes gólt akart szerezni.
A 93. percben Skrtel eldönthette volna a meccset, majd jött a slusszpoén: a ráadás utolsó pillanataiban Riise a saját kapujába fejelt egy ártalmatlannak tűnő beadást! Az 1-1-es végeredmény inkább a Chelsea-nek kedvez, a játék képe alapján azonban a hazai győzelem igazságosabb lett volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


