Újabb 1-1
Arsenal-Liverpool trilógia, 2. rész
A trilógia második részéhez érkeztünk: a két BL-negyeddöntő közé ékelve egy bajnokin is megmérkőzött az Arsenal és a Liverpool.
2008.04.06 08:13nb1.huAz első felvonás, szintén az Emiratesben, 1-1-re végződött, és itt is ez lett a vége, csak éppen más szereposztásban. Mindkét menedzser alaposan felforgatta csapatát, Arséne Wenger Armand Traorét, Gilberto Silvát, Justin Hoyte-ot, Nicklas Bendtnert és Theo Walcottot is a kezdőbe jelölte, a Liverpoolnál csak a padra fért oda Steven Gerrard és Fernando Torres, a kezdettől a pályán volt viszont a 19 esztendős Damien Plessis, aki életében először játszott a felnőttcsapatban.
Az első félidő, egy rövid periódust leszámítva a tartalékosabb Liverpoolé volt, Peter Crouch a félidő vége előtt a vezetést is megszerezte egy nagyszerű lövéssel. A második 45 percben az Ágyúsok már nyomást tudtak gyakorolni vendégükre, Nicklas Bendtner egy pontrúgást követően fejjel egyenlített.
Ezt követően mindkét csapatnak akadtak helyzetei, igaz, elsősorban a nagyágyúkat is behozó Arsenal állt közel a gólszerzéshez. Végül azonban maradt az igazságosnak mondható 1-1-es döntetlen, amivel az Ágyúsok bajnoki álmai szertefoszlani látszanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


