Megint összefutottak
Liverpool-Chelsea csúcsderbi a BL-ben
Régi ismerősök. No, nemcsak a Premier Leagueben, hanem a Bajnokok Ligájában is. Van mit megbosszulnia a Chelseanek.
2008.04.22 07:28ma.huAz utóbbi években két alkalommal is a Liverpool ütötte el a Chelseat a Bajnokok Ligája döntőjétől. Egy alkalommal büntetőkkel ment tovább a ’Pool, így különösen bosszantó lehetett a „Kékeknek” a BL-búcsú.
Igaz, közben már nem José Mourinho irányítja a londoni együttest, és bármennyire is féltették utódját, Avram Grantot, aki a mai napig rengeteg kritikát kap, a „Cselszki” mégis eredményesen játszik. A bajnokságban három pont a hátrány a Manchesterrel szemben, a BL-ben pedig a moszkvai döntő a cél.
Igen ám, csakhogy a Liverpool meg igazi kupaspecialista. Három éve Bajnokok Ligája győzelemig, tavaly döntőig jutott Benitez gárdája. Idén – hiába a botladozás a bajnokságban – a BL-ben remekelnek a „Vörösök”, legutóbb az Arsenalt küldték haza egy négyessel.
Ráadásul játszhat Steven Gerrard is, nem kell mondani, mit jelent ez az Anfield népének, és természetesen a Liverpool együttesének. A másik oldlaon ellenben Essien hiányzik majd, igaz, visszatér Lampard a kezdőbe.
Vörösök a kékek ellen, sokadszor, ezúttal az „Angolok ligájában”. Ne feledjük! Szerdán Barcelona-Manchester United a Bajnokok igája másik elődöntőjében...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


