Angol Grand Slam Day
Drogba az Arsenalt, az MU a Liverpoolt verte
Az angol fordulók napja volt a húsvét vasárnap, a Manchester a Liverpoolt, a Chelsea az Arsenalt fogadta. A londoni derbi a játék és a helyzetek terén is kiegyenlített volt.
2008.03.24 09:06nb1.huA "Kékek" támadásaiba az első félidőben sok hiba csúszott, az Arsenal viszont remekül kontrázott, kihasználva szélsői hihetetlen gyorsaságát. A második játékrész elején Wenger fiai tűntek a befutónak, amikor az 58. percben Sagna fejesével vezetéshez jutottak.
Ekkor úgy tűnt, hogy a hazaiak hiába tesznek meg mindent, ma délután nekik nem jut babér. A Mourinhót visszakövetelő szurkolók fenyegetését érző Grant azonban nagyot húzott, beállította Bellettit és Anelkát, ami döntőnek bizonyult.
A 70. percben jött is az egyenlítést, az addig mindent lehetőségét elpuskázó Drogba volt a megmentő. Az elefántcsontparti 12 perccel később újra villant, Anelka passzát továbbította a hálóba, és ezzel életben tartotta csapata bajnoki esélyeit. Az "Ágyúsok" viszont elbuktak, de azért még nem szabad őket sem leírni.
A MU számára is ünnepire sikerült a délután, simán, 3-0-ra verték a 4. helyre pályázó Liverpoolt. Sir Alex Ferguson fiai közül Brown, Ronaldo és Nani volt eredményes. A manchesteriek újabb győzelmükkel már öt ponttal vezetik a ligát.
Kapcsolódó írások:
- Liverpool-Manchester, Chelsea-Arsenal - húsvéti ajándék
- Arsenal-Liverpool és Roma-MU a BL-ben - Dzsudzsák Firenzében
- A Liverpool után a Chelsea-t is kiverték Ferencziék
- Magyar játékosát magasztalja a Liverpool edzője
- Őrizetbe vették a Liverpool játékosát
- Begyűrte a Liverpool az Intert - Rómában vesztett a Real
- A Liverpool után a Chelsea jön - újabb magyar FA-kupa siker?
- Ferencziék kiejtették a Liverpoolt - Gera: gól, Dzsudzsák: győzelem
- Magyar gólok, Real-hetes, Manchester vereség, zéró Liverpool-Chelsea
- Dzsudzsák és Pato villanásai, bajnok a Real (?), fázott a Liverpool
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


