Blatter szerint hamarosan bevezetik az új eszközt
A következő szezontól szidhatjuk az elektronikus gólbírókat
A következő szezontól bevezethetik az elektronikus gólbírót Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint.
2011.12.06 09:11MTIA svájci sportvezető a német Bild című napilapnak adott interjújában elmondta, hogy erre azért kerülhet sor, mert az erre vonatkozó technikák "gyorsak, pontosak és egyszerűek."
A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) márciusban dönt arról, meddig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban megkönnyítő eszközöket. A BBC korábbi értesülése szerint jelenleg kilenc megoldás hatékonyságát vizsgálják.
A játékvezetők technikai támogatása azt követően került hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavaly nyári, dél-afrikai világbajnokságon a meccsek eredményeit döntően befolyásoló hibákat követtek el a bírók, ez pedig világszerte felháborodást váltott ki, egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. A tévedések elkerülését szolgáló - s a FIFA által februárban már vizsgált - bírósegítő találmányok egyike a magyar Maruzsi Lászlóé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


