70 éves éves volt Menczel Iván
Egy újabb olimpiai bajnok focistánk ment el
Életének 70. évében elhunyt Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgó, a Salgótarjáni BTC, a Tatabányai Bányász és a Vasas egykori középpályása.
2011.11.28 12:21MTI
Menczel 1941-ben született Karancsalján, 18 évesen mutatkozott be a Salgótarján felnőtt csapatában.
A válogatottban 21 évesen debütált, s az 1962-es chilei világbajnokságra el is utazott a nemzeti csapattal, de nem lépett pályára a tornán. Salgótarjánból négy év után Tatabányára szerződött, két bajnoki bronzérmet nyert, majd 1968-ban a Vasasba igazolt, s újabb két bronzérmet szerzett.
Az 1968-as mexikói olimpián a válogatott mind a hat mérkőzésén játszott, három gólt szerzett, a bolgárok ellen 4-1-re megnyert döntőben a magyarok az ő találatával egyenlítettek. Menczel visszavonulása után utánpótlásedzőként dolgozott többek között a Salgótarján és a Vasas csapatainál.
Az mlsz.hu-n olvasható hétfői megemlékezésben Dunai Antal, Menczel olimpiai bajnok csapattársa így nyilatkozott: "Nagyszerű futballista volt, igazi csapatjátékos, aki kitűnő egyéni adottságokkal is rendelkezett. Biztos pontja volt az olimpiai csapatnak, nagyszerűen játszott a tornán. Középpályás volt, de támadó feladatai is voltak, szervezte a játékot, kiválóan lőtt, és gyakran hozta helyzetbe remek passzaival a többieket. Szeretett gólt lőni, és jó is volt ebben, ezt mutatja három találata az olimpián. Pályán kívül is megbecsült tagja volt a csapatnak, jóindulatú, barátságos, segítőkész ember volt, csakis szép emlékeket őrzök róla."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


