Véget ért a négynapos meghallgatás
Doppingolt-e Contador?
Befejeződött csütörtökön a négynapos meghallgatás a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros Alberto Contador doppingügyében a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).
2011.11.24 14:14MTIA világ jelenlegi legjobb országúti kerekesének tartott spanyol versenyzőt szerdán és csütörtökön hallgatta meg a CAS háromtagú testülete, de arról, hogy mit mondott, Contador nem volt hajlandó nyilatkozni.
Még a tárgyalás megkezdése előtt a kerékpáros ügyvédei jelezték, a négy nap során 23 személy jelenik meg a testület előtt a sportoló védelmében, aki e mellett hazugságvizsgálónak is aláveti magát.
Contador a Tour de France-ot 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d,Italiát 2008-ban és idén, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban nyerte meg, ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott.
Jövő évi versenyzése azonban erősen kérdéses, ugyanis 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak.
Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál. A versenyző ártatlannak vallja magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton. Döntés csak a jövő év elején várható, mivel a bizottságnak - korábbi közlése szerint - hat-nyolc hétre lesz szüksége ahhoz, hogy megalapozott ítéletet hozzon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


