Mert a Madár az ász
Több százan búcsúztatták Erdei Zsoltot
"A formám már most is kiváló, így Hamburgban csak csiszolgatni kell majd rajta, a meccsen pedig a gyorsaságom, a rutinom, s a bokszbeli tudásom lehet az, amivel győzni tudok."
2011.11.19 18:30MTITöbb száz rajongó látogatott el szombaton a Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzésére készülő Erdei Zsolt közönségtalálkozójára, melyen a profiként veretlen bokszoló elbúcsúzott az ő érte szorítóktól, mivel vasárnap utazik Németországba, hogy megkezdje a közvetlen felkészülést az Anaheimben december 31-én sorra kerülő találkozóra.
Madár menedzsmentjének tájékoztatása szerint a drukkerek folyamatosan érkeztek a Westend City Centerben rendezett eseményre, melyen Erdei megosztotta felkészülésének állomásait, a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásait, illetve terveit az egybegyűltekkel, majd autogramokat írt rajongóinak.
"Ez a találkozó nem rólam szól, hanem a rajongókról, akiknek ezzel szerettem volna valamit visszaadni abból a felém áradó szeretetből, amit kapok tőlük - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Erdei. - A formám már most is kiváló, így Hamburgban csak csiszolgatni kell majd rajta, a meccsen pedig a gyorsaságom, a rutinom, s a bokszbeli tudásom lehet az, amivel győzni tudok."
A 37 éves bokszoló vasárnaptól négy héten keresztül edz majd Németországban, ahonnan két héttel a meccs előtt, december 17-én repül az Egyesült Államokba.
Erdei 2004 januárjától 2009 novemberéig a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka volt, majd a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú övét szerezte meg. Ezúttal a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú koronáját szerezheti meg, amennyiben legyőzi a címvédő Cloudot. A 34. profi mérkőzésére készülő magyar sztár legutóbb júniusban lépett kötelek közé, amikor Atlantic Cityben Byron Mitchellt győzte le technikai KO-val.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


