A sportoló 24 éves volt

Vonat csapódott az autójába: elhunyt Szabó János Kevend síbajnok

Közúti balesetben elhunyt Szabó János Kevend romániai síbajnok. Autóját egy kijelzés nélküli vasúti átkelőhelynél ütötte el a vonat.

2011.09.28 13:59MTI

A hétfő este történt balesetről a szerdai romániai magyar sajtó számolt be. A Krónika és a Hargita Népe című napilapok, valamint a Transindex és a Székelyhon című hírportálok tudósítása szerint a 24 éves sportoló a csíkzsögödi vasúti átkelőnél akart áthajtani az általa vezetett kocsival, amikor karambolozott a Csíkszeredából Sepsiszentgyörgy irányába közlekedő személyvonattal.
   
A Krónika szerint Szabó János Kevend az utóbbi időben az extrém síelésnek számító freeride elnevezésű szakágban jeleskedett, de a síkrosszban szeretett volna kijutni a következő, 2014-es szocsi téli olimpiára román vagy magyar színekben.
   
Az idén áprilisban hatodik helyen végzett egy csehországi nemzetközi síkrosszversenyen, így a csíki síelő a következő idényben indulhatott volna a Világkupa-futamokon. A sportoló a motorsportokban is jeleskedett, több csíkszeredai gyorsulási versenyen is az élmezőnyben végzett.
   
Az említett átkelő nagyon veszélyes, 1990 óta több mint tíz baleset történt, mivel sem sorompó, sem vasúti fényjelző, sem pedig hangjelző nem figyelmezteti a gépkocsivezetőket a vonatok közeledésre. Mindössze egy felirat és egy kereszt jelzi a vasúti átkelő helyét. A helyi lakosság korábban aláírásgyűjtést is indított, hogy biztonságosabbá tegyék az átkelőhelyet, de akciójuk eredménytelen volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.