Piros-fehér.zöld
A magyar pólósok már papíron sem hondurasiak
Másfél hónappal a sanghaji világbajnokság után megkapták oklevelüket a nemzetközi szövetségtől (FINA) a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, akik ezzel immár igazolhatják, hogy nem Honduras, hanem Magyarország színeiben vettek részt a vb-n.
2011.09.20 15:29MTIAugusztus elején a www.vlv.hu tette közzé, hogy a kínai vb-n negyedik helyezést elért magyar válogatott tagjai olyan oklevelet kaptak a FINA-tól, amelyen tévedésből a Hondurasi Köztársaság állampolgáraiként tüntették fel őket, s gratuláltak teljesítményükhöz.
Az eset nagy felzúdulást keltett, Martin György, a honi szövetség elnöke a nemzetközi szövetség vezérkarának tiltakozó levelet írt, amelyre reagálva előbb a FINA főtitkára kért bocsánatot e-mailben, majd a FINA elnöke is megtette ugyanezt hivatalos levélben, megígérve, hogy a hibát a lehető leggyorsabban korrigálják, s a magyar vízilabdázók megkapják új oklevelüket. Most egy harmadik FINA-funkcionáriustól, Cornel Marculescu igazgatótól érkezett vastag boríték a magyar szövetség címére.
A küldemény a javított oklevelek mellett az alábbi levelet tartalmazta: "Tisztelt Uram, csatolva találja a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosainak új okleveleit. Még egyszer szeretnénk elnézést kérni a nem szándékos hibáért. Nagyon köszönjük a megértésüket."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


