Kikapott a negyeddöntőben
Birkózó-vb: Bácsi kiesett
A 74 kilós Bácsi Péter kikapott a negyeddöntőben a kazah Aszhat Dilmuhamedovtól, egyúttal búcsúzott is a további küzdelmektől, mivel legyőzője az elődöntőben vereséget szenvedett az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, a kötöttfogásúak harmadik, szerdai versenynapján.
2011.09.14 16:00MTIA 28 éves magyar birkózó a közel félórásra nyúlt előző meccse miatt 15 percet sem tudott pihenni, amikor ismét a szőnyegre szólították. A 90 másodperces tusakodás után most először neki kellett letérdelnie az első menetben, ez nem hozott szerencsét, mert az idei Ázsia-bajnokság bronzérmese kiemelte és eldobta őt (0-3).
A második menetben senki sem vette észre, hogy már egy perce folyt a küzdelem álló helyzetben, amikor elindult az óra... A két és fél percre nyúlt álló harcban sem volt azonban értékelhető akció, azaz a 2008-as magyar Európa-bajnoknak pontot kellett szereznie kedvezményezettként parterhelyzetből, hogy kiharcolja a harmadik menetet. Ez viszont nemhogy nem sikerült neki, de tusvereséget szenvedett... A kazah pillanatok alatt kibújt alóla és a hátradőlő Bácsi mindkét vállát földhöz szorította. Struhács György szövetségi kapitány azonnal a szőnyegre rohant, hogy segítsen nyújtani tanítványa mindkét begörcsölt vádliját.
Dilmuhamedov az elődöntőben kikapott a kétszeres címvédő török Selcuk Cebitől, így Bácsi a vigaszágon sem folytathatja a küzdelmet, egyúttal lemaradt az olimpiai kvótáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


