Kovács, Gyenesei, Tóth
Öttusa-vb - aranyérmes a magyar női váltó
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
2011.09.13 16:29MTIA magyarok két pont előnnyel várhatták a lövészettel kombinált futást, így Kovács Sarolta és a csehek első embere egyszerre rajtolhatott, őket három mp múlva követte a brit csapatból Katy Burke. Az egyéniben második Kovács kiválóan futott és két kör után 14 mp előnnyel adta át a váltást Gyenesei Leilának, aki tartotta a távolságot üldözőivel szemben.
Burke nem remekelt, viszont vészesen közeledni látszott a német csapat, amelynek második tagja, Eva Trautmann feljött a második helyre.
A befutó Tóth Adrienn az első sorozatban többet is hibázott, a németek utolsó versenyzője, az olimpiai bajnok Lena Schöneborn viszont jól célzott, s 10 mp-re csökkentette a különbséget.
Az Eb-ezüstérmes Tóth a második sorozatban pontosabban lőtt, Schöneborn keze ugyanakkor megremegett, így 27 mp-re nőtt a magyar csapat előnye. Amikor Tóth a csarnokon kívüli szakasz után ismét befutott az Olimpijszkijbe, már látszott, hogy a német nem éri utol.
A magyar női együttes tehát a hagyományos csapatversenyben szerzett ezüstérem után ezúttal a dobogó legfelső fokára állhatott fel, egyben visszavágott a németeknek. A magyarok egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel állnak a vb szerdai zárónapja előtt, melyen a férfi váltók versenyére kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


