Európa Liga
Vanczák csapata fellebbez a kizárás ellen
Vanczák Vilmos csapata, a svájci Sion fellebbezést nyújtott be a labdarúgó Európa Liga küzdelmeiből történt kizárása ellen.
2011.09.09 14:03MTIAz európai szövetség (UEFA) pénteki közleménye szerint a Sion beadványát a fellebbviteli bizottság tárgyalja majd kedden.
Az UEFA múlt pénteken zárta ki a második számú sorozatból a Siont, miután helyt adott a svájciak által a selejtező utolsó fordulójában búcsúztatott skót Celtic Glasgow óvásának, mely szerint a nemzetközi szövetség (FIFA) egy 2009-es, ám csak idén januárban hatályba lépett ítélete alapján a svájciak egy évig nem igazolhattak volna játékost, ezzel szemben mégis hat új labdarúgó érkezett a klubhoz. A Sion azzal védekezett, hogy a tiltást a svájci bíróság ideiglenesen feloldotta, és engedélyt adott a futballisták szerződtetésére.
A döntés értelmében mindkét meccset 3-0-ás gólkülönbséggel a Celtic csapatának ítélte az illetékes testület.
A sioniak először nem az UEFA-hoz, hanem egy svájci bírósághoz fordultak, mely azonban illetékesség hiányában elutasította panaszukat.
Az Európa Liga I csoportjában elvileg így a Rangers szerepelhet a spanyol Atlético Madrid, az olasz Udinese és a francia Stade Rennes csapataival együtt.
Kapcsolódó írások:
- Kemény szavak a videón - Stadler Mária kizárását követeli az MSZP
- Kizárással fenyegetik a reformer osztrák papot
- Pokorni-Hoffmann-vita: az oktatási államtitkárnak nem változott az álláspontja
- Az UEFA kizárással fenyegeti a szerbeket
- Kajak-kenu rangsoroló viadal: Janicsot kizárták 200 m-en
- Jajj az az euróövezeti szabályszegőknek!
- Egy exkluzív társkereső oldal kizárta kövér tagjait
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


