Beszólt a legérzékenyebb pontjának
Ismét lemondott a nőverő kapitány
Ismételten benyújtotta lemondását, és ezt már véglegesnek, visszavonhatatlan nevezte Hernán Dario Gomez, a kolumbiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki tettlegessége miatt a hónap elején közölte, hogy nem kívánja tovább betölteni a posztot.
2011.08.23 10:35MTIAz 55 éves szakvezető egy bogotai szórakozóhelyen megütött egy nőt, aki kritizálta az általa favorizált játékrendszert. Később nyilvánosan elnézést kért tettéért - mondván, elvesztette az önuralmát -, a szövetség pedig eleinte nem említett menesztést, ám a jogvédő szervezetek tiltakozása után elfogadhatatlannak nevezte a tréner viselkedését.
Gomez később közölte: távozik, hogy elejét vegye az országot, a válogatottat és a szponzorokat esetlegesen érő károknak. A válogatott játékosai azonban utóbb nyílt levélben kérték, hogy a szövetség vezetői erősítsék meg posztján a kapitányukat. A futballisták, akik maguk is elítélték a tettlegességet, feltétlen bizalmukról biztosították a szakvezetőt. Kezdeményezésükhöz csatlakozott a válogatott technikai és orvosi csapata is.
Gomez azonban az elmúlt hét végén maga kérte újból a felmentését, amit a szövetség hétfőn meg is tett.
A kolumbiai válogatott a júliusi Copa Americán eredményes játékkal jutott be a negyeddöntőbe, ott azonban meglepetésre kikapott a perui csapattól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


