Csapatunk van!
Magyar hősök Hollandiában - Kína a következő állomás
Kiss László szerint a pekingi olimpián további javulás várható a magyar úszóktól, akik a sikeres hollandiai Eb-szereplést követően a folytatásban is ugyanolyan tisztességesen készülnek, miközben némely külföldi vetélytárs "egy tál lencsééért eladta magát".
2008.03.28 11:17MTIA szakvezető doppinggyanút is sejtető kijelentése azon a szerdai sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a nyolc érmet, benne három aranyat is hozó, húsvéthétfőn zárult kontinensviadal után tartott Budapesten a honi szövetség (MUSZ). Az eindhoveni viadal magyar hőseit is felvonultató összejövetelen a kapitány elmondta, hogy a fejlődést - amely nem kis mértékben az év eleji, melegégövi és magaslati edzőtáborozásoknak köszönhető - a még ezután elérendő csúcsforma előtt jól mutatta az Eb-remeklés.
A "bizonyítékok" sorában említette, hogy a három arany, három ezüst és két bronz birtokosaként heten állhattak fel a 22 fős válogatottból az Európa-bajnoki dobogóra, az éremtáblázaton ezzel az ötödik helyen végezve. Emellett 14 országos csúcs született, 18-an szerepeltek legalább egy döntőben, a "zászlóshajó" Cseh László két Európa-bajnoki elsőségéből a 400 m vegyesét Európa-rekorddal szerezte meg, míg a gárda legfiatalabb tagja, az alig 17 éves Kovács Emese egy világszínvonalú 2:06-os idővel lett ezüstérmes 200 m pillangón. A korátlag amúgy is igen kedvező: 20,7 év a válogatott magyar úszóknál, akik Eindhovenben - "ötkarikás átszámítással" - 61 olimpiai pontot szereztek.
Gyárfás Tamás MUSZ-elnök azt hangsúlyozta, hogy míg korábban többnyire egy-két versenyzőt lehetett ünnepelni, "most végre - érdemei csorbítása nélkül - nem csak Cseh Lacink van, hanem csapatunk". A szövetség első embere a sajtótájékoztató keretében írta alá Salamon Károllyal, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatóval azt a három esztendőre szóló együttműködési megállapodást, amelynek értelmében Magyarország legnagyobb biztosítótársasága jelentős mértékben segíti a hazai úszósportot.
Anyagiakról konkrétan nem esett szó, a szerződés nagyságrendjéről azonban árulkodik, hogy a részvénytársaság - Gyárfás minősítése szerint - a MUSZ legrangosabb partnerévé, első számú főtámogatójává lépett elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06