Hidegháborús régi szép idők?
Őrület: az EU Parlament elnöke is olimpiai bojkottot akar
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke indokoltnak tartja a nyári olimpiai játékok bojkottját, ha Kína továbbra is elutasít mindenféle párbeszédet a dalai lámával, a tibetiek szellemi vezetőjével.
2008.03.23 12:40MTIA politikus a Bild am Sonntag német vasárnapi lapnak nyilatkozva kijelentette: "Pekingnek döntenie kell. Haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdenie a dalai lámával. Ha ennek nem lesz jele, akkor indokoltnak tartom a bojkott-intézkedéseket".
Pöttering leszögezte: "Nem szabad kizárni a pekingi olimpiai játékok bojkottjának a lehetőségét. Sikeres olimpiát szeretnénk, de nem a tibetiek elleni kulturális népirtásnak az árán, amiről a dalai láma beszél."
Az Európai Parlament szerdán megvitatja a tibeti fejleményeket. Pöttering közölte, kezdeményezni fogja, hogy az EU tagállamai alakítsanak ki közös álláspontot az emberi jogok védelméről Tibetben. "Kína fontos partner Európa számára, így például a globális felmelegedés elleni küzdelemben. A párbeszéd és az együttműködés kölcsönös érdek. A tibeti népet azonban nem szabad ezért feláldozni, mert önbecsülésünket veszítenénk el vele" - hangoztatta a kereszténydemokrata politikus, az Európai Parlament elnöke.
Az Európai Unió sportminiszterei a hét elején tartott szlovéniai megbeszélésükön ellenezték a pekingi olimpia bojkottálását. Úgy ítélték meg, hogy a korábbi olimpiai bojkottok megmutatták, hogy az ilyen fellépéssel csak korlátozott hatás érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


