A bojkott soha nem vezetett eredményre
Schmitt: nem a bojkottra!
Schmitt Pál, Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a tibeti eseményekkel kapcsolatos bojkott követelésekről nyilatkozott.
2008.03.21 11:31MOB„Az olimpia nem a politikáról, hanem sportról és kultúráról szól, mint azt Jacques Rogge, a NOB elnöke is kifejtette. A játékok nem arra valók, hogy megváltoztassák egy hatalmas ország politikáját, amely egyébként is tagja az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak.
Olimpiai szemszögből nézve a kínaiak egyelőre maradéktalanul teljesítik azt a szerződést, amit a NOB hét éve kötött a várossal: mind a 205 résztvevő ország versenyzői vízummentesen léphetnek kínai földre, a külföldi sajtó szabadon, bármiről tudósíthat, a létesítmények kifogástalanok, és komoly kulturális programot állítottak össze a szervezők. Ami pedig a bojkottot illeti, az olimpiai játékok története egyértelműen megmutatja, hogy a korábbi bojkottok semmit sem változtattak meg, semmilyen eredményt nem hoztak.
A melbournei olimpiai idején több ország a magyar néppel, a magyar sportolókkal együttérezve távolmaradt a versenyektől, az oroszok mégsem vonultak ki hazánkból. A moszkvai olimpia elleni bojkott nem változtatott a tényen, a szovjet csapatok folytatták az afganisztáni akciót.
Az 1984-ben Los Angelesben rendezett olimpia a Moszkvából elrendelt bojkott ellenére rendkivüli sikerrel végződött. Ezzel szemben tönkretették, meghiusították az érintett sportolók álmait, életük legnagyobb élményétől fosztották meg őket. Egyébként azt olvastam a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, amelyben maga a dalai láma nyilatkozta, hogy ellenzi az olimpia bojkottálását, és bízik abban, hogy Kína jó házigazdája lesz a játékoknak.
Azt viszont mindenképpen szeretné, hogy tanulmányozzák gondosan a tibeti eseményeket, és kezdődjék komoly dialógus az érintettek között.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


