Gebre nélküli Peking
A légszennyezettség miatt nem indul a szupersztár az Olimpián
Tart a levegőszennyezéstől, ezért nem kíván indulni a pekingi olimpia maratoni számában Haile Gebrselassie, az etiópok világcsúcstartója.
2008.03.11 11:25MTIAz asztmától szenvedő futó a klasszikus 42,195 km-es táv helyett 10 ezer méteren - mely távon kétszeres olimpiai bajnok - szerepelne inkább. "A kínai légszennyezettség nem tesz jót az egészségemnek, és túl nehéz lenne így több mint 40 km-t futni" - mondta a kiválóság. "Azonban nem kívánom kihagyni teljesen az olimpiát. Úgy tervezem, hogy 10 ezren rajthoz állok."
Az etióp sztár tervei azonban még változhatnak, ugyanis évek óta nem versenyzett pályán, menedzsere éppen ezért úgy nyilatkozott, "csak" 99 százalékig biztos, hogy a tavaly világcsúcsot (2:04:26 ó) futott atléta nem áll rajthoz Pekingben a maratonin.
Gebrselassie a végső döntést május 24-e után hozza meg, miután eldől, hogy 10 000-en futhat-e a kínai fővárosban. Ezen a távon honfitársa, Kenenisa Bekele a világ- és olimpiai bajnoki címvédő.
Mindenesetre a 34 éves atlétát bizakodással töltheti el, hogy Dube Jillo, az etióp szövetség technikai igazgatója kijelentette, a szövetség mindenképpen nevezi őt a játékokra, a versenyszámról pedig Gebrselassie dönthet.
Kapcsolódó írások:
- Férfi-vízilabda: első kalapban az Olimpián
- Merényletre készültek az Olimpián
- Az Olimpiára koncentrál a Tour győztese
- 570 kínai sportoló az Olimpián!
- Olimpiai buszsávok készülnek Pekingben
- Kolonics Dél-Afrikában készül az ötödik olimpiájára
- Gőzerővel készül az Olimpiára
- Dél-Afrikának bojkottálnia kell az Olimpiát!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


