Nemzeti ügy
Súlyosan megsérült a legnépszerűbb kínai sportoló
Súlyos lábsérülése miatt véget ért az idény Jao Ming, az NBA-ben szereplő Houston Rockets kínai sztárja számára.
2008.02.29 11:42MOBA 226 centis center bal lábfejében fáradásos törés keletkezett, így az alapszakaszban és a rájátszásban sem állhat a texasiak rendelkezésére. "Még nem döntöttük el, hogy egy műtét során összecsavarozzuk a csontokat, vagy gipsszel és mankóval oldjuk meg a helyzetet. A legjobb esetben is legalább négy hónapot ki kell hagynia" - jelentette ki Tom Clanton csapatorvos.
Az ázsiai ország legismertebb sportolója ezen túlmenően már az olimpiai esélyeiről beszélt: "Ha nem játszhatok Pekingben a hazámért, az eddigi pályafutásom legnagyobb vesztesége lenne. Inkább nem is gondolok erre a lehetőségre."
Kínában hatalmas indulatokat keltett 27 éves sztár kidőlése. "Csak az jelenthet megkönnyebbülést a számára, hogy nem kell kihagynia a nyári játékokat. Ha lenne Houstonban egy alkalmas helyettese, akkor nem kellene ilyen sokat a parketten lennie, és nem alakult volna ki a törés. A klub hibázott" - bizakodott és dühöngött a Titan Sport című napilap.
Az ország kosárszövetsége rögtönzött ülésén nemzeti ügynek nevezte Jao sérülését, a kínai NBA-közvetítések szponzorai pedig aggodalmuknak adtak hangot, mivel a center távollétében drasztikusan csökken a mérkőzések nézettsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06