Olimpia
Párizs 2024 - A MOB 150-200 fős csapattal számol
Egy évvel a párizsi nyári olimpia kezdete előtt öt sportágban 19 magyar sportoló rendelkezik kvótával vagy az induláshoz szükséges szintidővel.
2023.07.27 01:30MTI"Célegyenesbe fordultunk" - jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, kiemelten fontos az olimpiai eredményesség, a sportállamtitkárság pedig igyekszik minden támogatást megadni ehhez. Ennek jegyében a MOB ismét részesül a társasági adókedvezményből (TAO), idén 167 milliót, jövőre pedig 300 milliót hívhat le a keretből.
Schmidt Ádám hangsúlyozta, a kiemelt versenysport-támogatási rendszerben a korábbi 16 helyett január 1-től már 45 olimpiai sportág kapott helyet. Jelezte, emellett az edzőket és az utánpótlást támogató programok szintén az eredményes szereplést segítik.
Gyulay Zsolt MOB-elnök elmondta, egy évvel a rajt előtt öt sportágban 19 versenyző szerzett indulási jogot az olimpiára. Kiemelte, a párizsi utazók végső létszámát nagyban befolyásolják majd a csapatsportágak eredményei, hiszen a vízilabdázók mellett még a kézilabdázók és a kosárlabdázók is megszerezhetik a részvételi jogot.
"Így a csapatlétszámot 150-200 főre szeretnénk belőni" - jelentette ki Gyulay Zsolt, aki úgy fogalmazott, 10-12 aranyesélyt is lát, ugyanakkor hangsúlyozta, a tapasztalatok szerint a győzelmi lehetőségek egyharmada szokott valóra válni.
"Örülünk, hogy visszatért az olimpia Európába, a párizsi olimpia kulturális élmény is lesz, ikonikus helyszínekkel, ahol 3-400 ezer embert várnak a Szajnán sorra kerülő megnyitóünnepségre" - nyilatkozott a MOB-elnöke.
Gyulay Zsolt elmondta, az új szponzori szerződés szerint a párizsi játékokon ismét az adidas biztosítja a magyar csapat sportruházatát. Ez azért is nagy szó, mert a német cég mindössze négy országnak készít nemzeti kollekciót az olimpiára, ezek egyike lesz a magyar csapat.
A sajtótájékoztatón részt vett Hámori Luca, aki első magyar női ökölvívóként szerzett olimpiai kvótát a krakkói központú Európa Játékokon.
"Három kemény meccsel sikerült megszereznem az indulási jogot. Az érzést nem lehet szavakba önteni, amit átéltem, amikor eldőlt, hogy ott lehetek az olimpián, de már izgatottan várom a rajtot" - mondta Hámori Luca.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Áder János: szerdán nyílik a Planet expo
- 0:30 A játszma nyerte a legjobb filmnek járó díjat a pármai fesztiválon
- 23:30 NAK-FruitVeB: érik a magyar körte, október végéig szüretelik
- 22:30 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki változatos módszerekkel csalt ki több tízmilliót áldozataitól
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06