Téli olimpia - Phjongcshang 2018
Már Szöulban edzenek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók már Szöulban edzenek a jövő hét pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiára.
2018.01.29 13:39MTIA magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a szombaton útnak indult küldöttség vasárnap helyi idő szerint 16 órakor érkezett meg a dél-koreai fővárosba, ahol csütörtökig készül a játékokra.
A helyiek nagy szeretettel fogadták a magyarokat, akiket a csarnokban egy olyan molinó várt, melyen az állt angolul, hogy üdvözöljük Magyarország nemzeti korcsolyázó csapatát, az alján pedig mind a tíz versenyző neve szerepelt. A sportolók hétfőn már átmozgató foglalkozáson vettek részt, este pedig jégen edzenek. A csapat csütörtökön költözik a kangnungi olimpiai faluba, amikor az megnyitja kapuit.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók delegációját Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia versenyzők mellett Bánhidi Ákos sportágvezető, Csang Csing vezetőedző, Telegdi Attila edző, Jae Szu Csun edző, Juhász Bianka edző, Knoch Balázs technikus, Bogó István masszőr és Illefalvi Zsolt videótechnikus alkotja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06