Rio 2016
Balog: büszkék lehetünk évszázados sporteredményeinkre
A sportért is felelős miniszter azt mondta: szerinte a négy és a nyolc aranyérem között "minden reális", de a többi eredmény is fontos.
2016.08.05 10:39MTIA magyar nemzet büszke lehet évszázados sporteredményeire - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva pénteken, a riói olimpiai játékok kezdete előtt fél nappal Balog Zoltán. A sportért is felelős miniszter az MTI várt eredménnyel kapcsolatos kérdésére azt mondta: szerinte a négy és a nyolc aranyérem között "minden reális", de a többi eredmény is fontos.
Az emberi erőforrások minisztere megjegyezte: hálás a sportolóknak, mert mindenki úgy végzi a munkáját, ahogy kell, hozzátéve, az olimpiai eredmények mellett lényegesnek tartja, hogy Rióban "úgy ismerjenek ránk, magyarokra, mint akik nemcsak sportnemzet, sportoló nemzet, de sportszerű nemzet is, ahol egyébként a sport nemzeti ügy és közösségi teljesítmény".
Balog Zoltán hangsúlyozta: az egyéni siker mögött is közösség áll, mint azt legutóbb a labdarúgó Európa-bajnokság példája is megmutatta; "úgy kell sportolnunk és úgy kell eredményeket elérnünk, hogy ez nem valami egyéni ambíció kiélése, hanem ebben sokkal több van: egy egész ország támogatása van mögötte" - fogalmazott.
A miniszter arra is utalt: minden sikeres sportszereplés után nő azoknak a fiataloknak a száma, akik maguk is sportolni szeretnének, mégpedig azokban a sportágakban, amelyekben amúgy is jó eredményeket érnek el a magyarok, ezért azt várja az olimpiától, hogy tovább nő az egyesületekbe jelentkező fiatalok száma.
Emlékeztetett: az elmúlt években már sikerült megduplázni az igazolt utánpótlás sportolók számát, de e siker dacára "szeretnénk itt továbblépni".
Azért fektetünk a sportba, hogy ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyünk, hogy minél többen sportoljanak, és az olimpiák nagy lökést adnak ennek; a mindennapos testneveléssel is ezt akarjuk erősíteni - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


