Kétszer annyit fizettek
Drágább a metróbővítés Rioban
A súlyos államháztartási hiánnyal küzdő kormány kétszer annyit fizetett a magánvállalatoknak, mint amiben előzetesen megegyeztek.
2016.08.05 09:42MTIAz eredeti terveknél 25 százalékkal, körülbelül 750 millió dollárral többet számláztak a mintegy 3 milliárd dollár értékű, Rio de Janeiró-i metróbővítési projektben, amelyet az egyik legfőbb, hosszú távra szóló olimpiai beruházásként indított el Brazília - derül ki a brazil állami számvevőszék jelentéséből.
Az O Globo című brazil napilap a beszámolóra hivatkozva azt írta, a súlyos államháztartási hiánnyal küzdő kormány kétszer annyit fizetett a magánvállalatoknak, mint amiben előzetesen megegyeztek.
A könyvvizsgálók felülárazott építőanyagokról, több munkaóráról vagy a metróbővítés céljából megkötött szerződésekben nem szereplő szolgáltatásokról szóló számlákról számoltak be. Emellett közölték, eredetileg a projektet kivitelező konzorcium a költségek 45 százalékát vállalta át, ehhez képest azonban a számvevőszéki jelentés szerint a brazil állam fizette a bővítés 87 százalékát.
A Michael Temer brazil miniszterelnök vezette kabinet az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, eddig nem volt lehetősége megvizsgálni a dokumentumot, de rámutatott, hogy 2014 óta a kormány költségvetési szerve hagyja jóvá a metróbővítési projekt üzleti könyvét.
A brazil rendőrség korábban nyomozást indított a kivitelező konzorcium legnagyobb tagja, az Odebrecht építőipari vállalatnál, hogy kiderítse, megvesztegettek-e a metróbővítésben érintett tisztségviselőket. Az eljárás a Petrobras részben állami olajkonszern körül napvilágra került, kiterjedt korrupciós ügyleteket felgöngyölítő vizsgálat keretében indult.
A szóban forgó metróvonalat, amelynek megnyitását januárra tervezték, múlt szombaton, mindössze néhány nappal az olimpiai játékok megnyitóját megelőzően adták át az utazóközönségnek.
Ezen felül a brazil környezetvédelmi hatóság helyi idő szerint csütörtökön elutasította a dél-amerikai ország legnagyobb infrastrukturális fejlesztési projektjét, a több mint 7,6 kilométer hosszú duzzasztógát megépítését Pará szövetségi államban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06