Rio 2016
Rekordmezőny az ötkarikás cselgáncstornán
Soha nem látott mezőny gyűlt össze a riói olimpia szombattól jövő péntekig tartó cselgáncstornájára, amelyen nyolc magyar szerepel.
2016.08.05 10:16MTIA nemzetközi szövetség (IJF) tájékoztatása szerint 136 ország 390 dzsúdósa lép tatamira a brazil metropoliszban, az eddigi rekord - négy éve, Londonban - 135 ország és 387 versenyző volt.
A menekültek csapatában két kongói cselgáncsozó szerepel majd az olimpiai zászló alatt. Csupán három nemzet, Japán, Franciaország és Brazília állít ki teljes csapatot, 27 ország - köztük Magyarország - pedig legalább öt dzsúdóst küldött Rióba. A péntek esti nyitóünnepségen kilenc ország zászlaját viszi cselgáncsozó, köztük a sportág legnagyobb sztárja és legsikeresebb alakja, az olimpiai és nyolcszoros világbajnok francia Teddy Riner.
Az 1964 óta íródó ötkarikás dzsúdótörténelemben 47 ország képviselői szereztek érmet, a magyarok egy arany-, három ezüst- és öt bronzéremnél tartanak.
Ami a nyolc riói magyart illeti, a csütörtöki sorsolás alapján az olimpiai harmadik és háromszoros Európa-bajnok Csernoviczki Éva (48 kg), a vb-harmadik Karakas Hedvig (57), az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73), Csoknyai László (81) és a vb-ezüstérmes Tóth Krisztián (90) verhető ellenféllel kezd. A kétszeres Európa-bajnok Joó Abigélre (78), Cirjenics Miklósra (100) és a vb-második Bor Barnára (+100) ugyanakkor komolyabb riválisok várnak.
Az olimpiai dzsúdótorna szombaton magyar idő szerint 15 órakor kezdődik a 10 ezer férőhelyes 2-es Karióka Arénában, magyar részről Csernoviczki Éva szerepel a nyitónapon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


