Rossz rajt után nem bírták a véghajrát a fiúk
Újabb csalódás: 500-on is érem nélkül maradt a Kammerer, Kucsera duó
A pénteken, 1000 m-en csalódást keltve csak ötödikként zárt Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros 500 m-en is lemaradt a dobogóról a pekingi ötkarikás játékokon, a rövidebb távon negyedik lett.
2008.08.23 11:09MTIA rutinos, negyedik olimpiáján szereplő és háromszoros bajnok Kammerer - a magyar csapat zászlóvivője - újonc társával egyértelműen azzal a céllal érkezett a kínai fővárosba, hogy a hosszabb távon a dobogó legfelső fokára állhasson, s miután ez nem sikerült, már csak az 500 m maradt számukra, hogy legalább éremmel távozzanak a játékokról.
Kammerer Storcz Botonddal éppen ebben a számban szerezte egyik olimpiai aranyát Sydneyben, de azóta gyakorlatilag minden világversenyt a németek szuperduója, Ronald Rauhe és Tim Wieskötter nyert meg. Kivétel volt ez alól a júniusi, szegedi Világkupa-viadal, amikor a magyarok borsot törtek a nagy rivális orra alá, s ez most is bizakodásra adhatott okot.
Egy rossz rajt után csak másodikra jött el a mezőny, a magyarok gyengén kezdtek és csak a mezőny második felében foglaltak helyet, majd 250-hez az ötödik helyen érkeztek. Az élen a spanyolok haladtak fantasztikus sebességgel, a kérdés csak az volt, kitart-e az előnyük a célig.
Miközben Kammererék mindent megpróbáltak, hogy felevezzenek a dobogóra, a németek is begyújtották a rakétákat és egyre jobban jöttek fel a spanyolokra, végül azonban nagy meglepetésre nem sikerült befogniuk őket, így ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel. Harmadikként a fehéroroszok értek be, Kucseráék pedig csalódást okozva ismét lemaradtak az éremről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


