Cseh Laci magyar földön
Képek! Hazatért a pekingi magyar hős
Kedden kora reggel megérkezett Budapestre a magyar olimpiai csapat első nagyobb csoportja, közte a pekingi játékok két magyar ezüstérmese, az úszó Cseh László és a birkózó Fodor Zoltán.
2008.08.19 10:09MTIAz edzőkkel és sportvezetőkkel együtt több mint százfős küldöttséggel az úszókon és a kötöttfogású birkózókon kívül hazatértek a vívók, a cselgáncsozók, a sportlövők, a műugrók és az evezősök.
A magyar olimpikonokat több százan várták a Ferihegyi repülőtér előterében, a legfelkészültebb fogadtatásban Fodor Zoltán részesült, akinek családtagjai és barátai - összesen 21-en - a versenyző fotójával ellátott, "Szép volt Zoli!" feliratú pólóban várták Peking magyar birkózó hősét. Menyasszonya forró csókkal köszöntötte, édesapja, a világbajnoki negyedik Fodor János pedig megkönnyezte a találkozást.
"Örülök az ezüstéremnek, de azért sajnálom, hogy a döntőben nagy lehetőséget szalasztottam el. A második menetben többet kellett volna támadnom, a harmadikban pedig ki kellett volna védekeznem az olasz támadását" - mondta Fodor Zoltán.
"Pekingben 70 százalékkal sikerült jobb teljesítményt nyújtanom, mint máskor. Feldobott, hogy az első mérkőzésen a kínaiak ellenem szurkoltak, utána pedig már nem izgultam, csak mentem előre. Úgy érzem, még két olimpia bennem van, szeretnék támadásban is tovább javulni."
Sike András - Szöul olimpiai bajnoka, Fodor és Bácsi Péter edzője - virágcsokorral várta az olimpiai második tanítványát. "Felemás érzések vannak bennem, az olimpia előtt Bácsitól érmes, Fodor Zolitól pontszerző helyezésre számítottam. Sajnos Bácsi a harmadik helyért vívott mérkőzésen nagyot hibázott. Neki taktikai téren kell javulnia, Fodor Zolinak pedig az állásból indított támadásokban" - jegyezte meg Sike.
A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László utolsóként jelent meg a kijáróban, mivel a bőröndjére sokáig kellett várni, majd társaival együtt egy "Hajrá Kőbánya!" csatakiáltással köszönték meg a vastapsos fogadtatást. "Nem hiszem, hogy Pekingben egy gép győzött volna le, Phelps is egy olyan ember, mint mások, csak egy lépéssel előttünk jár. Gratulált nekem, de ezen kívül többet nem beszéltünk egymással - nyilatkozta Cseh László. - Nem haragszom rá, inkább arra gondolok, hogy három számban is sikerült megjavítani az egyéni rekordomat. Pszichológussal is átbeszéltük az esetet, és megegyeztünk, csak az időeredmény számít, nem pedig a helyezés."
Cseh László januárig pihenni és tanulni fog, utána kezdi meg a felkészülést a jövő évi világbajnokságra. "Nem tettem le arról, hogy legyőzzem Phelpset, s nem hiszem, hogy 400 m vegyesen könnyebb dolgom lesz azután, ha már nem indul, mert vannak rajta kívül is nagyon jó versenyzők.
Az MTV online olimpiai TV adása
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


