Vert mezőnyben
Kuttor Csaba 47. triatlonban, meglepetésre német győzelem
A visszalépések miatt utolsó pillanatban csapatba került Kuttor Csaba saját várakozásától némiképpen elmaradva a 47. helyen ért célba a pekingi olimpia férfi triatlonversenyén.
2008.08.19 08:55MTIA miskolci versenyző előzetesen sydneyi 30. helyének megismétlését várta magától a 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló erőpróbán. Kuttor az erősségének számító első számban jól kezdett, 9. helyen mászott ki a vízből, így ennek megfelelően az első bolyban kerekezett.
Az a terve azonban már nem jött össze, hogy a szám végén a csoport elején legyen, s így elsők között vágjon neki a futásnak. Az olimpia után középtávra váltó sportoló végül a 48. helyen kezdte meg a záróetapot, s egy helyet még javított, így 47. lett az 55 fős mezőnyben.
A győzelmet nagy meglepetésre a német Jan Frodeno szerezte meg, míg a toronymagas favorit spanyol Javier Gomez, aki idén megnyerte a tiszaújvárosi Világkupát, csak negyedik lett.
Az érmek sorsa elképesztő izgalmak közepette dőlt el, ugyanis a célegyenesre négyen egyszerre fordultak rá. Gomez szokásának megfelelően a futás során ritmusváltásaival többször is megpróbálta leszakítani riválisait, de az élen haladók közül csak honfitársa, Ivan Rana maradt le, ugyanakkor Frodeno, a kanadai Simon Whitfield és az új-zélandi Bevan Docherty ezúttal váratlanul tapadni tudott a világranglista-vezetőre.
A célegyenesben pedig Frodeno váltott tempót és bombameglepetésre éppen Gomez adta meg magát, így nemhogy az aranyéremről, de még a dobogóról is lecsúszott.
Eredmények, triatlon: férfiak:
1. Jan Frodeno (Németország) 1:48:53 ó
2. Simon Whitfield (Kanada) 1:48:58
3. Bevan Docherty (Új-Zéland) 1:49:05
4. Javier Gomez (Spanyolország) 1:49:13
5. Ivan Rana (Spanyolország) 1:49:21
6. Daniel Unger (Németország) 1:49:43
...47. KUTTOR CSABA 1:55:53
Az MTV online olimpiai TV adása
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


