Politika és sport
Inkompetens emberek, MOB: utazási iroda - olimpiai kritikák
Nincs magyar sportirányítás, ugyanis akik tizenkét éve ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá, a politika pedig egy utazási iroda szintjére fokozta le a Magyar Olimpiai Bizottságot - állítja Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a vívók volt szövetségi kapitánya.
2008.08.17 08:34MTIKovács Tamás a Magyar Rádiónak úgy nyilatkozott a pekingi játékokon, hogy érthetetlennek tartja, miért nincs egycsatornás finanszírozás, és megítélése szerint az anyagi gondok mellett a magyar sport politikai csatározások színtere is lett.
Súlyos problémaként említette, hogy a MOB-tól lényegében elvettek minden jogosítványt. "A MOB nem több egy utazási irodánál, amelynek a feladata a kiutaztatás az olimpiára" - fogalmazott. Hozzátette: rossz a sporttörvény, míg a nemzeti sportstratégia, amely ötpárti támogatást élvez ugyan, de nincs mögötte pénz, szerinte semmit sem ér.
A MOB igazgatója megjegyezte: a magyar sportélet szereplői tisztában voltak azzal, hogy a tehetséges versenyzői és edzői gárda csak egy adott pontig lesz képes tolni a szekeret, és előbb-utóbb bekövetkezik a hidegzuhany. Az egész világ mindent belead abba, hogy az olimpián a legjobb eredményt hozza.
A miniszterelnök hiába szeretne aranyérmeket látni, ha az ő döntése nyomán szűnt meg a magyar sportirányítás, amelyet először sporthivatalra, majd szakállamtitkárságra fokoztak le - így Kovács. Szerinte az álprofizmus jele, hogy az utolsó pillanatban kapnak támogatást az olimpiai sportágak, különösen annak fényében, hogy az olimpiai felkészülés hat-nyolc év.
A sport lehetetlen helyzetére utalva példaként említette, hogy míg a kisebb sportágak éhhalállal küzdenek, a kiemelt sportágaknak is komoly gondjaik vannak.
„Amatőr feltételek között próbáljuk meg kihasználni a tehetségeinket, miközben az edzőink elhagyják az országot, és külföldön készítik fel a legnagyobb ellenfeleinket” - mondta. Kovács Tamás szerint a kormánynak fel kell ismernie, mekkora a magyar sport húzóereje: "nemcsak arról van szó, hogy aranyérmeket gyűjtünk, hanem arról is, hogy az olimpikonjaink egy egész generációnak a példaképei, és egy egész országot megmozgatnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


