A ruha is teszi az úszót
A világcsúcsok titka
Az úszók kivételes tudásán kívül az öltözék és maga a Vizes Kocka is nagyban hozzájárul a világcsúcsok megszületéséhez a pekingi olimpián.
2008.08.16 10:24MTIA legjobbak javarészt a Speedo cég mostanra már jól ismert, egész alakos dresszében versenyeznek. Az LZR Racer rugalmas nylonból és poliuretánból készül, rendkívül könnyű, felszíne pedig nem nyeli el a vizet, hanem teljes mértékben lepergeti azt.
Anyaga révén az izmok több oxigénhez jutnak, összességében pedig minden eddiginél jobban hidrodinamikus pozícióban tartja a testet. Nincsenek rajta a szokásos öltözékekre jellemző varrások, amelyek növelik a víz ellenállását, helyettük vékony hegesztések tartják össze, a cipzár pedig belül található.
Ami a Vizes Kockát, vagyis a Nemzeti Úszóközpontot illeti, az 50-es medencét a szokásos 2 helyett 3 méter mélyre építették. Így kevesebb turbulencia keletkezik, az örvények a teknő alja felé haladnak, és nem zavarják a versenyzőket. A szervezők ugyanakkor ügyeltek arra is, hogy ne legyen túl mély, mert az már negatívan befolyásolta volna a tájékozódási képességet. Ráadásul a hagyományos 8 helyett 10 pálya van, így a hullámok lassabban verődnek vissza a falról, a felesleg pedig oldalt lefolyik a csatornába.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


