Kardozóink csalódást okoztak
Férfi kardozóink nem kerültek be a legjobb 16 közé
Harmadik magyarként Szilágyi Áron is búcsúzott a férfi kardozók pekingi egyéni olimpiai versenyétől, mivel a negyeddöntőbe jutásért rendezett asszójában 15-10-re kikapott az amerikai Keeth Smarttól. A viadalt a 15. helyen zárta, Nemcsik Zsolt 18., Decsi Tamás pedig 19. lett.
2008.08.12 08:11MTIDecsi Tamás legyőzése után a világranglistán 22. helyezett Szilágyinak a rangsorban ötödik vívó jutott ellenfélül, és ebből a szempontból végül a papírforma igazolódott, még ha a magyar kardozó, a tavaly vb-aranyérmes csapat legfiatalabb tagja előzetesen nem is számított esélytelennek.
Kettejük asszóját Szilágyi kezdte jobban, 3-1-re vezetett, 4-4-től azonban már mindig az amerikainál volt az előny. Smart jól kontrollálta a távolságot, amikor védekezett, támadásainál pedig nagyon határozott volt. Szilágyi 9-10-ig tartotta vele a lépést, a folytatásban viszont Smart egyre magabiztosabb lett, és öt tussal győzött.
"Nagyon meglepett a hatalmas ugrásaival. Valahogy nem abban az ütemben vívott, ahogy az oroszok, franciák vagy a magyarok szoktak. Öt nap van a csapatversenyig, az amerikaiakkal kezdünk, Smart is vív majd, valamit ki kell találni ellene. Nagyon bízunk benne, hogy sikerül érmet nyernünk" - összegzett Szilágyi.
Nemcsik Zsolthoz hasonlóan meglepetésre már a 32 között búcsúzott a további küzdelmektől az egyéniben ötszörös világbajnok, olimpiai aranyérmes orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov, aki a francia Nicolas Lopeztől kapott ki, meglehetősen simán, 15-8-ra.
A viadal egylértelműen legnagyobb meglepetése, hogy Pozdnyakovhoz hasonlóan egyetlen orosz kardozó sem jutott túl a legjobb 32-n. Egy fordulóval később kiesett a címvédő olasz Aldo Montano is, akit a spanyol Jorge Pina vert meg 15-14-re.
Ugyancsak a legjobb 16 között fejezte be szereplését a világranglista éllovasa, a német Nicolas Limbach. Ő a fehérorosz Aliakszandr Bujkeviccsel szemben maradt alul 15-14-re.
Eredmények: a 32 között:
Szilágyi Áron-Decsi Tamás 15-9
Csou Han-ming (kínai)-Nemcsik Zsolt 15-13
16 között: Keeth Smart (amerikai)-Szilágyi 15-10
Az MTV online olimpiai TV adása
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


