Újabb magyar különítmény Pekingben
Megérkeztek a kajakosok és Szávay Ágnes
Helyi idő szerint csütörtök hajnalban megérkezett Pekingbe a magyar kajak-kenu válogatott első része, illetve a pénteken kezdődő olimpián egyesben és párosban is szereplő teniszező Szávay Ágnes.
2008.08.07 10:01MTIA Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a kajakosok frissnek tűntek a közel kilencórás repülőút ellenére és a repülőtérről egyenesen a versenyeiknek helyt adó Sunji (Shunyi) regatta pályához, pontosabban az annak közelében fekvő szállásukhoz utaztak.
"Most Sári Nándor csoportja, azaz a nők és Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, valamint Benkő Zoltán érkezett, a többiek Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal majd vasárnap landolnak" - mondta Schmidt Gábor, a hazai szövetség főtitkára.
"Minden rendben ment az út során, a kis csapat tagjai reggel már futottak is egyet, most pedig indulnak edzeni." Hozzátette: az edzéslehetőségek jók a pályán, de be kell tartani a szabályokat, nevezetesen, hogy a kajak-kenusok és evezősök más-más részét használhatják a víznek.
"Ez némileg megváltozik majd szombattól, amikor elkezdődnek az evezősök versenyei, de akkor is lehet tréningezni, már el is készítettük a menetrendet" - fogalmazott Schmidt, aki azt is elmondta, hogy a versenyzők autókkal, az edzők pedig bérelt kerékpárokkal teszik majd meg a szállás és a pálya közötti útvonalat.
"A biciklik azért is lesznek hasznosak, mert így a parton követni tudják edzés közben a tanítványaikat."
Kammerer természetesen ott lesz a pénteki megnyitón, hiszen ő viszi a magyar küldöttség zászlóját, de vele tart párostársa, Kucsera - aki azt mondta, hogy "Kamera" nélküle nem mehet sehova -, valamint Benkő is. A nők közül Kovács Katalin és Janics Natasa kihagyja a Nemzeti Stadionbeli programot, Kozák Danuta és Szabó Gabriella azonban ott vonul majd a csapatban.
A női teniszezők világranglistáján 14. Szávay az olimpiai faluban foglalta el a szobáját, majd egy könnyű átmozgató edzést is tartott párospartnerével, Arn Grétával, aki már több napja Pekingben készül.
Ezzel a járattal utazott Kínába Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter és Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, mint ahogy Szabó Zita is, a triatlon egyetlen pekingi magyar szereplője.
Csütörtök éjszaka újabb magyar küldöttség érkezik Pekingbe, az asztaliteniszezőkkel és a két műugróval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06