Elégedett vezetők
Kritikus kajak-kenu kérdések az érmek és az Olimpia árnyékában
Az olimpia évében valamennyi, a csapat pekingi szereplésénél fontos világversenyen képviselteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság: így történt ez a milánói kajak-kenu Európa-bajnokságon is.
2008.05.19 12:09MOBKovács Tamás szakmai igazgató és Medvegy Iván főmunkatárs élőben követte az eseményeket, továbbá szerzett fontos információkat a válogatott házatáján. „Minthogy nem volt teljes a mezőny – és a magyar csapatot is tartalékosnak nevezhetjük – igazán messzemenő következtetéseket nem vonnék le a szereplésből – kezdte értékelését Kovács Tamás.
– Arra viszont kiváló alkalom volt az Európa-bajnokság, hogy az olimpiára esélyesek egy jót versenyezzenek, és azt se feledjük, hogy egy Európa-bajnoki érem, pláne egy aranyérem mindig rangot jelent.
Annak külön örültem, hogy Kovács Kati a körülötte zajló dolgok ellenére megnyerte az olimpiai számot egyéniben, és nagyon szépen ment a Kozák, Szabó páros is. Külön nagyon tetszett Kucsera Gábor ezüstérme – összességében, azt hiszem, nagyon jól szerepelt a magyar csapat.
Az azonban egyértelmű, hogy a szövetség vezetőinek minél előbb rendezniük kell a kritikus kérdéseket…”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


