Véget ér az olimpiai láng "megpróbáltatása"
Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
Két nappal a XXIX. nyári olimpiai játékok kezdete előtt szerdán megérkezett Pekingbe az olimpiai láng; az eseményt a kínai televízió élő adásban közvetíti.
2008.08.06 08:01MTIA fáklyavivő váltó első tagja, Kína első űrhajósa, Jang Li-vej (Yang Liwei) volt a Tienanmen téren, majd az ő kezéből Jao Ming (Yao Ming), az észak-amerikai profi kosárlabda csúcsbajnokság, az NBA kínai világsztárja vette át a fáklyát. Csütörtökön a fáklya még egy rövid időre elhagyja Pekinget, mert elviszik a fővárostól mintegy 100 kilométerre nyugatra lévő kínai Nagy Falhoz. Pénteken, a megnyitó napján azonban már végleg visszatér a Pekingbe.
Az olimpiai lángot világkörüli útja során néhány európai és amerikai nagyvárosban inzultus érte, mert sokan tiltakoztak amiatt, hogy a kínai hatóságok a tavasz elején levertek egy tibeti megmozdulást. A fáklyának azonban azt követően, hogy kínai területre ért, már csak ünneplésben volt része.
Kapcsolódó írások:
- Sanghajban az olimpiai láng
- Hajnan szigetén az olimpiai láng
- A világ csúcsán az olimpiai láng
- Kínai szurkolók és tüntetők összeverekedtek az olimpiai láng naganói váltófutásán
- Dél-Koreában több mint nyolcezer rendőr fogja biztosítani az olimpiai láng útját
- Kuala Lumpurba ért az olimpiai láng
- Tanzániába ért az olimpiai láng
- Rogge: nem rövidítik le az olimpiai láng útját
- Az olimpiai láng világútjának lefújását vette fontolóra a NOB
- San Francisco is Tibet mellett - reszkess, olimpiai láng?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06