Szocsi 2014.
Nem lesz magyar induló a paralimpián
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy a szocsi téli paralimpiai kvalifikációs időszak lezárásával nem sikerült magyar sportolónak indulási jogot szereznie, ezért a március 7-16. között megrendezésre kerülő szocsi téli paralimpiára nem utazik magyar delegáció.
2014.01.24 15:56MTI
Az MPB elnöksége rendkívüli ülésen értékelte a kialakult helyzetet, tudomásul vette, hogy "a sportnak vannak nyertesei és vesztesei, és ezen a fordulón most nem sikerült túljutni." Célként fogalmazódott meg egy olyan hosszú távú szakmai program kidolgozása és végrehajtása, amelyben az építkezésen van a hangsúly, melynek eredményeként négy év múlva magyar csapat is részt vehet a téli játékokon.
Mivel idén más fogyatékossági területen három európai játékot is rendeznek, az MPB elnöksége arra kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI) és a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), hogy a paralimpiai részvétel költségeinek fedezésére elkülönített forrást csoportosítsa át a szervátültetettek és az értelmi fogyatékosok európai játékain való részvétel támogatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


