223 fő
Rekordlétszámú csapattal indulnak Szocsiban az oroszok
A házigazda oroszok rekordlétszámú, 223 fős csapattal képviseltetik magukat a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpián.
2014.01.23 20:58MTI
MTI
A küldöttség legfiatalabb tagja a múlt héten Budapesten Európa-bajnoki címet nyert műkorcsolyázó, a 15 éves Julija Lipnyickaja. A legidősebb hazai sportoló a 2006-ban Torinóban ezüstérmes szánkós, a hetedik olimpiájára készülő Albert Gyemcsenko.
A házigazdák a 2010-es vancouveri játékokra 177 fős csapattal utaztak el, s három arany-, öt ezüst- és hét bronzéremmel zártak, ami jócskán elmaradt az előzetes várakozásoktól.
Szocsiban 15 sportágból 11-ben akarnak érmeket nyerni, s Vitalij Mutyko sportminiszter a csapattagok kijelölését követően azt mondta, a küldöttség kétharmada most szerepel majd először olimpián.
"A csapat átlagéletkora 22,5 év, ezért kijelenthetjük, hogy ez egy fiatal társaság" - közölte Mutyko, s hozzátette, ez a "terméke" annak a négyéves programnak, amelyet a vancouveri játékok után, az eredményesség javítása érdekében kezdtek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


