Szocsi 2014.
A téli olimpia számokban
Csaknem kilencven ország mintegy 3000 versenyzője, ugyanannyi kísérő és 13 ezer újságíró vesz részt a február 7-én kezdődő és 23-ig tartó szocsi téli olimpián.
2014.01.21 08:58MTI
Néhány szám a játékokról:
1 - Első alkalommal zajlik orosz területen téli olimpia. Nyárit már rendeztek Oroszországban (illetve a Szovjetunióban), 1980-ban Moszkva volt a házigazda.
3 - A szervezők becslése szerint hárommilliárd tévénézőt vonzanak majd a versenyek.
5 - Nagyjából ötmilliárd eurónyi összeget, 214 milliárd rubelt (körülbelül 1413 milliárd forint) fordítottak a szervezők az ötkarikás beruházásokra és az előkészületekre Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes múlt heti bejelentése alapján. Az egyéb infrastrukturális fejlesztéseket (útépítések, vasúti beruházások, pályaudvarok, stb.) is figyelembe véve az összeg 1500 milliárdot tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a Szocsiban sorra kerülő lesz minden idők legdrágább téli olimpiája.
98 - Ennyi számban osztanak érmeket, azaz 12-vel többen, mint négy éve, Vancouverben.
340 - Ennél többet nem kérhetnek el euróban egy éjszakáért még az ötcsillagos szállodákban sem az orosz kormánynak az olimpia idejére vonatkozó korlátozása szerint.
367 - Ennyi kilométernyi utat és 77 hidat építettek Szocsiban, illetve annak környezetében az olimpiára, és 201 kilométernyi új vasúti vonal létesült.
13 000 - Az írott sajtó és az elektronikus média képviselőit összesítve 13 ezer újságíró tudósít majd a játékok eseményeiről. Ez 3 ezerrel több, mint Vancouverben volt.
14 000 - Ennyi váltótag futott vagy fut az olimpiai fáklyával 2900 oroszországi településen keresztül, amíg február 7-én megérkezik a megnyitó helyszínére.
25 000 - Ez a legkülönfélébb tevékenységeket (autóvezetés, tolmácsolás, eligazítás, stb.) végző önkéntesek létszáma.
60 000 - Ennyien dolgoztak az építkezéseken a szocsi olimpia helyszínein.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06