Szocsi 2014
Világbajnok sprinterek az amerikai női bobcsapatban
Lauryn Williams olimpiai és világbajnok síkfutó, illetve Lolo Jones kétszeres fedettpályás vb-győztes gátas is tagja lesz az amerikai ötkarikás bobcsapatnak.
2014.01.20 15:17MTI
A február 7-én kezdődő szocsi téli játékokon szereplő három női páros összetételét a vasárnapi csapatgyűlésen hozták nyilvánosságra, ekkor derült ki, hogy Jones és Williams is fékezőként jut szerephez.
A két atléta közül Jones kezdett el előbb bobozni, ő már 2012 őszén sportágat váltott, majd átcsábította Williamst is. Mindketten nagyon sikeresen szerepeltek az elmúlt időszakban új sportágukban, így nem volt meglepő, hogy beválogatták őket.
Jones és Williams előtt mindössze hat olyan amerikai sportoló volt, aki nyári és téli játékokon is versenyzett.
Atlétikában Williams 100 méteren 2005-ben világbajnok lett, 2007-ben pedig második volt, csakúgy mint a 2004-es athéni olimpián. A sprintváltóval ötkarikás sikere mellett 2005-ben és 2007-ben vb-t nyert. Jones évekig meghatározó alakja volt a gátfutók mezőnyének, szabadtéren azonban sosem tudott világversenyt nyerni. A 2008-as pekingi játékokon úgy lett hetedik, hogy az utolsó előtti gátig toronymagasan vezetett, ám ott megbotlott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


