139-en jelentek meg

MOB - 6 perces közgyűlésen módosult az alapszabály

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői, mindössze hat percig tartó rendkívüli közgyűlésén a tagok egyhangú döntéssel módosították a szervezet alapszabályát.

2013.06.03 14:59MTI

Az előírás szerint a határozat meghozatalához a MOB-tagok legalább több mint 50 százalékának, vagyis 118 főnek a szavazata volt szükséges, ehhez képest a közgyűlésen - melyen még hozzászólás vagy kérdésfeltevés sem volt - 139-en jelentek meg. 

A Fővárosi Törvényszék által előírt alapszabály-módosításokat - főként eljárásjogi változtatásokat - eredetileg a május 24-i közgyűlésen kellett volna elfogadnia a szervezet legmagasabb döntéshozó testületének, ám akkor a MOB-tagok közül többen idő előtt távoztak, így mire erről szavaztak volna, a közgyűlés már nem volt határozatképes. 

Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta: a MOB alapszabályát a sporttörvényből kell levezetni, s miután ezzel elkészültek és a közgyűlés elfogadta, mint minden testületnél, náluk is egy törvényességi vizsgálatra került sor. 

"Ennek során jogász kollégáim egyeztetést folytattak a Fővárosi Törvényszékkel, amely felhívásokat, javaslatokat tett a MOB közgyűlésének arra vonatkozólag, hogy hol kellene módosítani az alapszabályunkat. Ezeket a változtatásokat hajtottuk most végre" - tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy nem tartalmi jellegű, hanem inkább technikai, eljárásjogi változások történtek az alapszabályban.
 
"Ez egy jogi aktus, melynek során azt tettük rendbe, hogy a működésünk teljes mértékben összhangban legyen a magyar törvényekkel" - fogalmazott az elnök, aki örömét fejezte ki, hogy a tagok felismerték, a magyar sport jövőjéről van szó, ezért szép számmal jelentek meg a közgyűlésen.
 
Az új alapszabály szerint az olimpiai bizottság közgyűlése megvonhatja "A MOB tiszteletbeli tagja" címet akkor, ha viselője érdemtelen arra, mert például bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélik, esetleg anyagi vagy erkölcsi kárt okoz a MOB-nak. 

Ezentúl kizárhatók a MOB tagjai közül azok, akik három egymást követő alkalommal nem jelennek meg a szervezet közgyűlésén, és távolmaradásukat nem tudják igazolni. Ha a közgyűlés nem határozatképes, mostantól azonos napirenddel az eredeti időpontot követően egy órával megismételt közgyűlést lehet tartani, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. 

Az is szerepel az új szabályzatban, hogy alapszabályt sértő határozat megsemmisítése iránt tiszteletbeli tag csak érintettsége esetén indíthat pert, a határozat tudomására jutásától számított egy hónapos jogvesztő határidőn belül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.