139-en jelentek meg
MOB - 6 perces közgyűlésen módosult az alapszabály
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői, mindössze hat percig tartó rendkívüli közgyűlésén a tagok egyhangú döntéssel módosították a szervezet alapszabályát.
2013.06.03 14:59MTI
Az előírás szerint a határozat meghozatalához a MOB-tagok legalább több mint 50 százalékának, vagyis 118 főnek a szavazata volt szükséges, ehhez képest a közgyűlésen - melyen még hozzászólás vagy kérdésfeltevés sem volt - 139-en jelentek meg.
A Fővárosi Törvényszék által előírt alapszabály-módosításokat - főként eljárásjogi változtatásokat - eredetileg a május 24-i közgyűlésen kellett volna elfogadnia a szervezet legmagasabb döntéshozó testületének, ám akkor a MOB-tagok közül többen idő előtt távoztak, így mire erről szavaztak volna, a közgyűlés már nem volt határozatképes.
Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta: a MOB alapszabályát a sporttörvényből kell levezetni, s miután ezzel elkészültek és a közgyűlés elfogadta, mint minden testületnél, náluk is egy törvényességi vizsgálatra került sor.
"Ennek során jogász kollégáim egyeztetést folytattak a Fővárosi Törvényszékkel, amely felhívásokat, javaslatokat tett a MOB közgyűlésének arra vonatkozólag, hogy hol kellene módosítani az alapszabályunkat. Ezeket a változtatásokat hajtottuk most végre" - tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy nem tartalmi jellegű, hanem inkább technikai, eljárásjogi változások történtek az alapszabályban.
"Ez egy jogi aktus, melynek során azt tettük rendbe, hogy a működésünk teljes mértékben összhangban legyen a magyar törvényekkel" - fogalmazott az elnök, aki örömét fejezte ki, hogy a tagok felismerték, a magyar sport jövőjéről van szó, ezért szép számmal jelentek meg a közgyűlésen.
Az új alapszabály szerint az olimpiai bizottság közgyűlése megvonhatja "A MOB tiszteletbeli tagja" címet akkor, ha viselője érdemtelen arra, mert például bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélik, esetleg anyagi vagy erkölcsi kárt okoz a MOB-nak.
Ezentúl kizárhatók a MOB tagjai közül azok, akik három egymást követő alkalommal nem jelennek meg a szervezet közgyűlésén, és távolmaradásukat nem tudják igazolni. Ha a közgyűlés nem határozatképes, mostantól azonos napirenddel az eredeti időpontot követően egy órával megismételt közgyűlést lehet tartani, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes.
Az is szerepel az új szabályzatban, hogy alapszabályt sértő határozat megsemmisítése iránt tiszteletbeli tag csak érintettsége esetén indíthat pert, a határozat tudomására jutásától számított egy hónapos jogvesztő határidőn belül.
Kapcsolódó írások:
- Felrobbant a mobil a szájában
- Mobillal fényképezett labdanyomot a játékos - 1500 euró a büntetés
- Mobil-adatforgalom: ugrásszerű növekedés várható
- 35 millióval érintette a zárolás a MOB-ot
- Szuperkondenzátor válthatja le a mobilok akkumulátorait
- Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
- Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el
- Elővette a kést a fiú: "Ide a mobilodat!"
- Elérhetetlen volt a t-home.hu és a t-mobile.hu is
- A hazai rendezésű karate EB a rekordok bajnoksága is