Bővült az olimpiai csapat
Szabó Zita biztos induló triatlonban
A triatlon sportágban nagyon hosszú, és elég bonyolult kvalifikációs sorozat útján dőlt el, hogy ki az 110 (55 férfi és 55 nő) triatlonista, aki részt vehet a pekingi olimpián az olimpiai távú (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) háromtusa-versenyen.
2008.06.10 08:00Áron DechertA magyarok közül két versenyzőnek volt komolyabb esélye, hogy a kvalifikációs sorozatot lezáró világbajnokságon, a kanadai Vancouverben biztosítsa helyét az utazó csapatban. Az egyikük, Szabó Zita nem indult a világbajnokságon, „csak” itthon szurkolt azért, hogy a mögötte álló versenyzők közül senki ne előzze meg. A szurkolás olyannyira jól sikerült, hogy Szabó Zita immár biztosan képviselheti hazánkat a pekingi olimpián, hiszen ha hajszállal is, de az 54. helyen „becsúszott” a továbbjutók közé.
A másik, versenyben lévő hölgy versenyzőnk, Walkó Andra a tartalékok között várja, hogy indulhat-e.
A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a világbajnokságon 38. helyen végző Kuttor Csaba hivatalosan szintén tartalék, mégpedig a harmadik számú. Így az ő indulása attól függ, hogy visszalép-e valaki a versenytől.
Érdekesség, hogy a már 2 éve osztrák színekben versenyző, magyar-osztrák kettős állampolgárságú Ágoston Szabolcs (osztrák nevén Simon Ágoston), a 2004-es athéni olimpiával ellentétben, most kiharcolta az olimpiai részvételt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06