Eleget úszott
Visszavonul a britek kétszeres olimpiai érmes úszója
Bejelentette visszavonulását a profi sporttól David Davies, Nagy-Britannia kétszeres olimpiai érmese. A még mindig csak 27 éves úszó tíz éven keresztül képviselhette hazáját világversenyeken.
2012.11.15 11:26ma.huDavies 1500 méteren gyorsúszásban a 3. helyen végzett Athénban, Pekingben pedig ezüstöt szerzett. A walesi tehetség több brit csúcsot is megdöntött – 2010-ig 400, 800 és 1500 méteren is ő volt a legjobb a szigetországban.
A londoni olimpián is ott volt Davies, de az éremszerzés nem jött össze a számára, ugyanakkor karrierjének korábbi szakaszában világ- és Európa-bajnokságokon is szerzett valamilyen medáliát 1500 méteren. Első nagy versenyét 2002-ben, a manchesteri Nemzetközösségi Játékokon teljesítette, egy évre rá pedig a 4. lett a világbajnokságon.
„Fantasztikus karrierem volt” – mondta Davies, aki a jövőben a walesi sportolókat akarja segíteni. „Sokkal többet értem el annál, mint amit gyerekkoromban el mertem álmodni. Hatalmas támogatást kaptam a családomtól és edzőmtől, a cardiffi Dave Hallertől, akinek segítségével az athéni olimpián érmet tudtam szerezni. Továbbá szeretnék köszönetet mondani a brit úszóknak is, rengeteget segítettek.”
Davies három éven keresztül az angliai Loughborough-ban is edzett, ahol Kevin Renshaw volt a trénere, akinek segítségével Pekingben a dobogó második helyére állhatott fel.
Karrierje során rengeteg barátra tett szert Davies, és már azt is tudja, hogy mivel fog foglalkozni a jövőben: tanácsadó lesz hazájában, Walesben, ahol reményei szerint minél több fiatal úszót és sportolót tud majd ellátni hasznos tanácsokkal.
Michael Scott, Wales sportért felelős minisztere elmondta, Davies remek példa lesz a fiatalok számára, és mivel csodás karriert ért el, a világ minden pontján jó kapcsolatokat ápol, ez pedig a feltörekvő fiatalok számára előnyt jelenthet a jövőben.
A magyar labdarúgás friss híreiért a Sport.ma.hu-t, a sportfogadás reményében pedig a bet365-öt keresse fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


