London 2012
Mi lesz Berki aranyával? Smith kéri a lólengés érmét
Nem hagyja nyugodni Louis Smith-t, hogy második helyre szorult Berki Krisztián mögött a londoni olimpián lólengésben: a brit tornász szerint nem jók a szabályok, neki kellett volna győznie.
2012.08.20 13:33MTIBerki és Smith egyformán 16,066 pontot kapott produkciójára, a sorrendet a kivitelezés döntötte el a magyar tornász javára. A szer brit specialistája viszont azzal érvel, hogy az ő gyakorlata nehezebb volt, ezért neki járt volna az első hely.
"Azt hiszem, nekem kellett volna aranyat nyernem és neki ezüstöt" - idézte a 23 éves szigetországi tornászt a Daily Mail internetes oldala egy vasárnapi cikkében. - Nem foglalkoztat az éremmegosztás, az én gyakorlatom nehezebb volt, több kockázatot vállaltam, ez nekem kellett volna, hogy kedvezzen."
Fotó: london2012.com
Smith hozzátette: amikor úgy változtatták meg a pontozást, hogy már nem legfeljebb tízest, hanem egyre magasabb értékeket lehet kapni, akkor ezzel olyan bátorítást adtak a tornászoknak, hogy minél nehezebb és látványosabb gyakorlatot állítsanak össze. Így az, hogy ezt most büntették, nem tűnik számára logikusnak.
"Azt hiszem, újra át kellene nézni az eredményeket, és ha ezt megteszik, remélhetőleg aranyat adnak nekem. Ha valakinek magasabb pontértékből indul a gyakorlata, az azt jelenti, hogy többet tesz bele a produkciójába, amely így érdekesebb lesz, ezt pedig díjazni kellene" - folytatta érvelését.
Arra ugyanakkor a cikkben nincs utalás, hogy Smith bármilyen hivatalos lépést tett volna az ügyben.
Megemlítette viszont, hogy a riói olimpián már valószínűleg nem indul, de bízik benne, hogy a brit tornasport a jövőben is szállítja majd az eredményeket. Londonban a brit tornászok négy érmet szereztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


