London 2012
Storcz: minden várakozást felülmúló szereplés
Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint minden várakozást felülmúlt eddig a csapat szereplése a londoni olimpián. A magyarok a szerdai és csütörtöki döntőkben három arany- és két ezüstérmet szereztek a Dorney-tavon.
2012.08.09 13:41MTI"Nagyon boldog vagyok. Gyakorlatilag minden előzetes várakozást felülmúlt a szereplés, s még nincs vége" - nyilatkozott a kapitány az MTI-nek.
Storcz Botond a csütörtöki eredményeket értékelve elmondta, hogy a másodikként végzett férfi négyestől titkon dobogót remélt:
"Mindent megtettek, nagyon jó verseny volt, gratulálok nekik a fehéraranyhoz."
A 500-on győztes Kozák Danuta teljesítményét "brutálisnak" nevezte:
"Az ukrán vezetett, aztán Danuta 300 métertől állva hagyta a mezőnyt, amely utána bejött egy vonalban."
A második Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros teljesítményéről úgy vélekedett, a németek most jobbak voltak:
"Ez a német páros a négyes motorja. Szép ez az ezüst! Ez a verseny, ez az olimpia."
Csipes Ferenc, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Szabó Gabriella edzője, aki az aranyérmes női négyest is felkészítette, előre aláírta volna az első két nap eredményeit:
"A középfutam után láttam, hogy Danuta rendben van, s a szám nyerhető, főleg úgy, hogy legfőbb riválisa, a német Katrin Wagner-Augustin kiesett. A négyesnél nagyon izgultam, de remekül mentek. Úgy éreztem, a páros is nyerni fog, de a rajtjuk nem volt meg, utána egy sebességgel mentek a németekkel, akik viszont tartották a rajtelőnyt. Nincs ok panaszra, de maximalista vagyok, majd Rióban megcsináljuk a három vagy négy aranyat."
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06