London 2012
Súlyemelés: Nagy Péter harmadik lett a B csoportban
A harmadik lett a plusz 105 kilogrammos kategória B csoportjának küzdelmeiben Nagy Péter, az olimpia egyetlen magyar súlyemelője.
2012.08.07 18:34MTIA 22 éves szegedi óriás, aki az ólomsúlyban lépett színre kedd délután - és papíron a gyengébb mezőnybe soroltak be nevezési eredménye alapján -, még a nagy emberek közül is kimagaslott 192 centis termetével, a mérlegelési versenyt pedig eleve ő nyerte 155,55 kilós testsúlyával.
Aztán a porondon is bizonyított: kezdésként 184 kilót szakított könnyedén, magabiztosan, és nem okozott gondot neki a nagy ugrás sem: elbánt a 191 kilogrammal is. Kár, hogy a harmadik gyakorlata nem sikerült, noha bíztató volt az is, ráadásul a 196-tal magyar csúcsot is döntött volna. Így ebben a fogásnemben másodikként zárt a tízfős mezőnyben.
Lökésben a sokszoros országos bajnok, tavaly Universiade-győztes és felnőtt vb-nyolcadik magyar elsőre simán leküzdötte a 216 kilós koloncot, remek gyakorlatot mutatott be a 225-ön is, bár meg kellett küzdenie a súllyal. A befejező fogás aztán megint kifogott rajta, pontosabban a 230 kilót már meg sem próbálta a feje fölé lökni, így is 416 kilóval - egyéni legjobbját beállítva - összetettben a harmadik helyen fejezte be szereplését.
Nagy Péter végső helyezése a 11 emelőt felvonultató A csoport 20 órakor kezdődő versenyének végeredményétől függ.
Minden érdekesebb londoni hírt el szeretne olvasni?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


