London 2012
Olimpia:Baji és Kiss kiesett 110 m gáton
Baji Balázs és Kiss Dániel nem jutott tovább előfutamából 110 m gáton a londoni olimpia keddi versenynapján.
2012.08.07 12:43MTIAz ezúttal is már a délelőtti program első percétől teltházas Olimpiai Stadionban a két magyar közül a 2010-ben Eb-bronzérmes Kiss került előbb sorra, az ötödik futamban. A hat futamból az első három helyezettek mellett a további hat legjobb időt elérő jutott a szerdai elődöntőbe.
Az Ikarus BSE futója, aki tavalyi műtétje után csak az év elején kezdhette újra az edzéseket a hatos pályáról indult, mellette a hetesen a világranglistát 12.93 mp-cel vezető amerikai Aries Merritt kapott helyet. Kiss gyengén rajtolt, de aztán jó ritmusban közelített vetélytársaihoz, egy kisebb hiba után azonban megtört a ritmusa, s végül a hatodik helyen ért célba, 13.62 mp-es idejével pedig már nem reménykedhetett a továbbjutásban.
"Azok után, amiken végigmentem, örülök, hogy itt vagyok" - nyilatkozott Kiss, utalva arra, hogy műtétje után húsevő baktérium támadta meg a lábát. - "Az idővel meg kell elégednem, más kérdés, hogy hellyel akár ez az idő is elég lehetett volna a továbbjutáshoz. Előzetesen hittem benne, hogy sikerül, de az elejét elrontottam és sok technikai hibát követtem el."
A 23 éves, utánpótlás Eb-2. Baji a hatodik futamban az athéni olimpiai bajnok kínai Liu Hsziang (Liu Xiang) mellől rajtolt. Ez a verseny ritkán látható "csillaghullást" hozott: már az első gát előtt lábához kapott és megállt az idei Eb-n bronzérmes lengyel Artur Noga, majd Baji két oldalán egyszerre rúgta fel a gátat és bukott Hsziang és a barbadosi Shane Braithwaite. A táv felénél aztán még a szenegáli Moussua Dembele is elesett.
A Helsinkiben rendezett júniusi Eb-n Kisshez hasonlóan elődöntős Baji ötödikként dobta be magát, 13.76 mp-cel.
A futam után Hsziang egy lábon ugrált le a pályáról, ahol Baji fogadta, s magasba tartotta a kínai futó kezét. A külföldi, főleg kínai újságírók azonnal megrohanták a magyar gátast.
"Hsziang nagy bajnok, világcsúcstartó volt, a tiszteletemet akartam kifejezni így. Ha nyer, nyilván más lett volna a helyzet, de megsérült, ezért tettem, amit tettem" - mondta Baji.
Hozzátette, 13.50 mp-es egyéni csúcsa közelében szeretett volna futni:
"Nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Nyilván nem ezen múlott, de megzavart a nagy bukás. Futás közben azon gondolkodtam, ez hogy történhetett meg, nem értem hozzájuk. Olyan időkkel lehetett továbbjutni, amire én is képes vagyok."
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


