London 2012
A britek olimpiai "szuperszombatját" dicsőíti a sajtó
A brit olimpiai csapat több mint száz éve példátlan, egyetlen nap alatt hat aranyat eredményező olimpiai "szuperszombatjának" dicsőítésével van tele a vasárnapi brit sajtó.
2012.08.05 14:55MTIA lapok beszámolóinak visszatérő eleme, hogy 104 éve - vagyis az 1908-as londoni olimpia - óta nem volt része ilyen éremesőben egyetlen brit ötkarikás küldöttségnek sem.
A The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív lap kiemeli, hogy a szombati hat brit aranyból három egyetlen óra leforgása alatt született: az egyik a női hétpróbában, a másik a férfi távolugrásban, a harmadik a tízezer méteres férfi síkfutásban.
A brit evezőssport minden idők legjobb olimpiáját ünnepelheti két arannyal és egy ezüsttel, a női kerékpároscsapat másfél óra alatt két világrekordot döntött, Andy Murray, a britek első számú teniszsztárja pedig két számban - a férfi egyesben és Laura Robsonnal a vegyespárosban - is bejutott a döntőbe.
A The Sunday Telegraph még azt is kimutatta, hogy amikor Jessica Ennis brit hétpróbázó elsőként ért célba a 800 méteres síkfutásban, és ezzel aranyérmes lett, az Olimpiai Stadionban felharsanó üdvrivalgás hangereje elérte a 110 decibelt, ami olyan hangerő, mintha valaki egy felszállni készülő helikopter mellett állna.
Nagy-Britannia - az Egyesült Államok és Kína mögött - az éremtáblázat harmadik helyén kezdhette a londoni olimpia második hetét 29 eddigi éremmel, köztük 14 arannyal. A BBC kimutatása szerint "lakosságarányosan" - vagyis az egy főre jutó érmeket figyelembe véve - viszont Nagy-Britannia vezeti az éremrangsort.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


