A jó gyakorlatok mellett
Olimpia: szerencse is kell a jó teljesítményhez
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint a jó gyakorlatok mellett szerencse is kell majd ahhoz, hogy a kétszeres világbajnok Berki Krisztián, valamint Hidvégi Vid jó eredményt érjen el délután a londoni olimpia lólengés-döntőjében.
2012.08.05 11:00MTI"Mindkettőjüktől jó versenyzést várok, fontos, hogy jó napot fogjanak ki, bírják a terhelést és a légkört, hiszen 18 ezer angol szurkol majd a legnagyobb riválisnak, az angol Louis Smith-nek" - idézte a MATSZ délelőtti közleménye a versenyzőként lólengésben kétszeres ötkarikás bajnok sportvezetőt. "Az edzők és a szövetség is megtett mindent, Berkiék pedig felkészültek." Berki és Hidvégi szombat délután már csak egy átmozgató edzésen vett részt. Kovács István vezetőedző szerint mindketten jó formában, fizikálisan és mentálisan is felkészülve várják a finálét.
"Nem szeretnék esélyeket latolgatni, annyit mondok, mindketten meg kell csinálják hibátlanul a gyakorlatukat, és akkor majd a bírók eldöntik, ez mire elég" - fogalmazott a szakvezető. A lólengés döntője magyar idő szerint 16:40 órakor kezdődik. Berki ötödikként, Hidvégi harmadikként került a fináléba, előbbi 6.9-es, utóbbi 6.6-os kiindulópontú gyakorlatát mutatja majd be.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06