Cselgáncstorna

Olimpia: Joó Abigél a bronzért küzdhet

A sérülten küzdő Joó Abigél (78 kg) nyert a vigaszágon, így a bronzéremért léphet tatamira csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján.

2012.08.02 15:50MTI

Kérdéses volt, hogy a negyeddöntőben térdsérülést szenvedett dzsúdós ki tud-e állni a folytatásra, de végül vállalta a küzdelmet. Első vigaszági ellenfele a lengyel Daria Pogorzelec volt, aki egy szlovén és egy német versenyző legyőzése után a világbajnoki ezüst- és bronzérmes brazil Mayra Aguiartól kapott ki a nyolc között. Joó egyesével vette a lépcsőfokokat, amint fellépett a szőnyegre, s az első perctől látszott, hogy erősen zavarja a sérülés. Egy fejjel alacsonyabb lengyel ellenfele ezt igyekezett kihasználni, egy jukóval meg is szerezte a vezetést. 

A folytatásban előbb Joó Abigélt, majd riválását is intették. Egy perccel a vége előtt a KSI cselgáncsozóját ismét figyelmeztette a vezetőbíró, majd Pogorzelecet is. Ekkor Joó már erősen sántikált, bár ment előre, láthatólag nem tudott mit kezdeni ellenfelével, aki biztosan őrizte előnyét. Az összecsapás vége előtt 27 mp-cel aztán megtörtént a csoda: Joó egy combdobással földre vitte Pogorzelecet, és ipponnal megnyerte a találkozót. A nézők tapsa kísérte, ahogy kibicegett a küzdőtérről.
 
"Az adrenalin sokat segített" - mondta mosolyogva a hétfőn 22 éves Joó Abigél. "Meccsen nem érzem annyira, csak félek beindulni" - tette hozzá sérüléséről. Edzője, Pánczél Gábor kijelentette: büszke tanítványára, hogy felvállalta a meccset: "Láttam itt Londonban, hogy Karakas Hedvig miként lett sérült lábbal ötödik. Abigél soha nem volt sérült, s most éppen itt, az olimpián történt ez vele. Egy esélye volt, hogy elborul az agya, és beindít egy dobást. Amit tett, az az egész dzsúdósportnak nagyon nagy dolog" Joó a világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeóval csap össze a harmadik helyért.

Többre kíváncsi?

Ha többre kíváncsi, olvassa a ma.hu olimpiai rovatát, az olimpiahirek.hu-t! KATT!


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.